Kovács Erika - sport mentáltréner
Eddigi éltem során központban a kommunikáció állt. Kommunikáció-technikai mérnökként végeztem a Szent István egyetemen. A kereskedelemben is nagyon fontos számomra az emberi kapcsolat, így a legtöbb partnerem több, mint ügyfél. Hitvallásom szerint a jó kommunikáció az emberi kapcsolatok alapja.
Kézilabdáztam közel 10 évig, mely jó alapot adott arra, hogy később is fontos szerepet játsszon az életemben a sport. Láttam azt, már gyerekként, hogy a legtöbb és legmélyebb baráti kapcsolatok a sportban köttetnek. Imádtam a sportlövészetet, így sok-sok évvel ezelőtt korosztályomban eredményes voltam. A test mellett az agy edzése is részese volt az életemnek és rendszeresen jártam sakk klubba.

18 évvel ezelőtt édesanya lettem és tudtam, hogy a gyermekemnek is részese kell, hogy legyen a sport. A véletlen hozta, hogy az uszodában kötöttünk ki, ami azonban nem véletlen, hogy már 14 éve ott is ragadtunk. Nagyon büszke anyukája vagyok egy válogatott úszó és egy kis 10 éves sikeres úszó fiúnak.
Sportszülőként szembesülök azzal naponta, hogy mennyi áldozattal jár, hogy verseny sportoló gyerekek vannak a családban. És nem csak, mint versenyző – akik szigorú napirendben élnek, étkeznek, stb. – hanem, az egész család részéről. Mi nem juthattunk volna el eddig, ha nincs egy biztos háttér a gyerekek mögött a nagymamákon, nagybácsikon keresztül a szülőkig.
Régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy a sportot más oldalról közelítsem meg. Nagyobbik gyermekem kiskora óta gyakorolja az agykontrollt, igyekszik elsajátítani a relaxációs technikákat.
Fontosnak tartottam, hogy profi szakembertől tanuljam ki ezt a tudományágat, így kerültem a legjobb kézbe. Kenyeres András – magyar vízilabda válogatott mentáltrénere / viselkedés-biológus / business coach / a Budapesti Metropolitan Egyetem tanára – segített erre az útra lépni és az Ő képzésben lettem okleveles sport mentáltréner. Rengeteget köszönhetek neki, mely nemcsak a saját személyiségemben hozott változást, de a környezetemre is hatással volt.
Ezt a tapasztalatot felhasználva szeretném segíteni azokat a fiatalokat és szüleiket akik sikeresek akarnak lenni, akik azzal álmodnak, hogy egyszer az olimpiai, világbajnoki dobogó tetején állva hallhassák a himnuszt és a szívük tele legyen azzal az úttal, ami eddig elvitte őket.
Agyedző – ezt mondta rám a fiam! És igen, szeretnék a te agyedződ lenni, ha te GYŐZNI AKARSZ!
Rólam mondták
Szerintem mielőtt elkezdtem a mentál tréninggel foglalkozni fejben szinte sose tudtam maximálisan teljesíteni a pályán. 4. Hónap alatt sokkal összeszedettebb és felelősségteljesebb lettem, ami szerintem egy sportolónál elengedhetetlen. Nyilván még van hová fejlődni, de úgy érzem ez alatt az időszak alatt is hatalmasat léptem előre, úgyhogy bármilyen sportolónak teljes mértékben tudom ajánlani Erikát, hiszen minden együtt töltött percben az én fejlődésemért dolgozik. Lipl Noel - futsal utánpótlás NB1 játékos
Lipl Noel - futsal utánpótlás NB1 játékos